Társadalmunk tele van mindenféle sorok közti elvárással azzal kapcsolatban, milyennek kell lennie egy Igazi Anyának. Az esetek nagy részében ez inkább káros hatással van az első gyermeküket váró és gondozó édesanyákra. Megtölti őket szorongással, azt érzik, bár folyamatosan próbálnak mindent a legjobb tudásuk szerint teljesíteni, a dolgok nem az elvártak szerint alakulnak. Így a – sok esetben teljesen irreális és alaptalan – társadalmi elvárások az első gyermekes anya pszichés állapotát rontják, negatív hatást fejtve ki nem csak az anyuka önbecsülésére, hanem közvetve az újszülött baba lelkiállapotára is.
1. számú mítosz: az Igazi Anya természetes úton szül
Sok édesanyával találkoztam gyermekorvosként, aki a császármetszéssel való szülést szégyenkezve mondta ki. Ez engem már rezidens orvosként is megdöbbentett és elszomorított.
A szülés módját rendkívül sok tényező befolyásolja. Ilyen például az anya és a gyermek méreteinek aránya, az előző császármetszések és egyéb műtétek száma és fajtája, az anya keringési, szemészeti és egyéb megbetegedései, nem is beszélve a vajúdás közben fellépő komplikációkról.
Ha minden körülmény optimális, egy várandós természetes úton is világra tudja hozni a gyermekét. Ha viszont bármilyen körülmény veszélyezteti a születendő baba vagy az édesanya egészségét, a szülészorvos és a várandós a császármetszés mellett dönthet. Ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy a körülmények ellenére a folyamat végén egészséges újszülöttet és egészséges édesanyát kapjon vissza a társadalom.
A mérleg másik serpenyőjében egy vagy több, szerencsés esetben csak károsodott gyermek és/vagy édesanya áll.
Aki kilenc hónapon át magában hordott egy gyermeket az pontosan tudja, hogy az anyaság nem a szüléssel kezdődik. Rengeteg lemondással, fájdalommal, félelemmel (és persze örömmel is) teli időszak az, ami a szülésig elvezet. A szülés után pedig szintén hosszú és rögös az út, ami oda visz, hogy a lehető legjobb testi és lelki egészségben az útjára bocsátjuk a felnevelt gyermeket.
Mindezeket végiggondolva, ha bárki fennakad a szülés módján, melyek az eredménye egy egészséges gyermek lett, javaslom, hogy látogasson meg egy újszülött intenzív osztályt, ahol a rosszul végződött természetes szülések eredményét megtekintheti.
2. mítosz: az Igazi Anya gond nélkül szoptat
Ez talán a legirreálisabb mítosz, amivel találkozni lehet. Az anyák jelentős hányadának van gondja a szoptatással, a tej megindulásától kezdve a mell anatómiai adottságain át, a szoptatási technikákon keresztül a mellgyulladásig, hogy csak a gyakoribbakat említsem. A tökéletes és egyszerű szoptatás mítosza elvágja az anyákat attól, hogy gond esetén tudják, hova kell fordulni segítségért vagy hol tudnak információt találni. A kudarc élménye csak rontja a helyzetet, és így a mítosz végül még kevesebb anyatejes babához vezet ahelyett, hogy segítené és támogatná az édesanyákat. A szoptatás nehezítésével így végül a babákra is káros hatást fejt ki.
(A szoptatási nehézségek kezeléséről bővebben itt olvashat: https://drschulerzsofia.hu/2021/12/07/szoptatasi-nehezsegek/ )
3. mítosz: az Igazi Anya az anyaság minden pillanatában boldog
Ez valószínűleg nem csak tökéletesen irreális, hanem a legkárosabb mítosz, amivel a társadalomban találkozni lehet. Logikusan belegondolva: hogyan lehetne bárminek 19 éven át minden pillanata boldog…? Még ha csak egy tökéletes desszertet eszik is az ember öt percen át, végül aggódik a kalóriák miatt… Az anyaság pedig ennél jóval árnyaltabb – egy csodálatos, de azért kihívásokkal teli hosszú történet.
Az anyaság szépségeit nem vitatom el, ez az oldal rendkívül közismert és számtalan helyen megjelenített dolog. Igen sokáig – leginkább az utolsó 5-10 évig – kellett azonban várni arra, hogy a nehéz pillanatokról is szó essen.
Az éjszakai kelésekről, amikor sír a baba, de fogalmunk sincs, miért. A mellgyulladás fájdalmáról. A magányosságról, mikor mindenki utazik, nyaral, dolgozik, és bár nagyon édes a baba, de egy éven át mellőzni a felnőtt kapcsolatokat és bezárva lenni – a COVID óta erről sokan tudnának sokmindent mesélni. Később a fogzás, a szobatisztaság, a közösséggel járó kihívások és végül amikor a munkába próbál visszatérni a szülő, a vég nélküli betegségek.
Sokat változott a társadalmi szerepvállalás, az apukák szerencsére már sokmindenbe besegítenek. Mégis, ha egy gyerek ruhája foltos vagy a körme netán épp koszos, a két szülő közül biztos, hogy az anyukára fognak először ránézni, mi a gond.
A várandósság, a szülés, a szoptatás a nő testét közvetlenül és sokszor véglegesen megváltoztató események. A társadalom nem csak azt várja el az anyukáktól, hogy a terhesség után lehetőleg azonnal tökéletesen nézzen ki, de azt is, hogy ha ez mégsem sikerül, és csúnyán néznek rájuk emiatt, akkor mindeközben ússzon a boldogságban, hiszen az anyaság minden pillanata töméntelen boldogság kell legyen.
Őszintén…
A végső mítosz: mindig meg kell felelni a társadalmi elvárásoknak
Sok esetben van értelme a társadalmi normáknak és elvárásoknak. A szülőtől elvárják, hogy gondoskodjon a gyermekéről és felnevelje, ez teljesen jogos és rendben van. Azt hiszem, életem során még egyszer sem sikerült olyan szülővel találkoznom, aki szándékosan és a cselekedetei hatását megértve rosszat akart volna tenni a gyermekének.
Néhány esetben azonban a társadalmi elvárások irreálisak, és azon túl, hogy nyomást gyakorolnak az édesanyára olyan dolgokban, amiről nem tehet, semmi jóhoz nem vezetnek.
Miért kéne egy édesanyának, akinél mondjuk lassan haladt a szülés, és a szülész császármetszés mellett döntött a gyermek érdekében, szégyenkeznie emiatt? Miért kéne valakinek szégyenkeznie, mert nehezen megy a szoptatás, és több hónapnyi áldozatos munka után úgy dönt, hogy egy év helyett csak négy hónapig szoptatja a gyermekét? Miért kéne egy anyának szégyellnie azt, ha hónapok óta nem aludt át egyetlen éjszakát sem és sokszor egyedül marad a gondjaival, az nyomot hagy a hangulatán?
A társadalomnak segítenie kellene az első babás édesanyákat minden létező módon, ahelyett, hogy elegendő ismeret hiányában ítélkezik rajtuk, és tovább nehezíti az amúgy sem könnyű dolgukat.
A társadalmat megváltoztatni persze nem könnyű feladat. Így tehát az édesanyáknak is fontos megerősíteniük magukban, és elmondani naponta százszor önmaguknak, hogy “Jó anya vagyok. Mindent megteszek, amit csak tudok, hogy a gyermekemről a lehető legjobban gondoskodjak.” Felvállalni a császárt, a szoptatási gondokat, a hangulatzavart. Ez van. Az anyaság nem minden pillanatban diadalmenet. Ezek a dolgok ugyanúgy a részei a csomagnak, mint a homokfoltos puszi, amit a fekete körmű csemeténk a nap végén az arcunkra nyom.
Az egyetlen valódi feladata minden anyukának: gondoskodni a gyermek testi és lelki egészségéről, valamint megvédeni őt a káros hatásoktól (például az irreális társadalmi elvárások okozta károktól is).
